hogyan a csillagok birodalmában olykor két nap határozza meg egyetlen bolygó pályáját, ahogyan bizonyos esetekben különböző színű napok világlanak egyetlenegy bolygó körül, hol vöröslő fénnyel, hol zöldellő fénnyel, majd egy időben találják el s borítják tarka áradatba: ugyanígy, bennünket, modern embereket is, a mi "csillagos égboltunk" bonyolult mechanikájának köszönhetően - különböző morálok határoznak meg; cselekedeteink különböző színekben váltakozva világlanak, ritkán egyértelműek -, és éppen elégszer adódik, hogy tarka cselekedeteket teszünk.

(Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon. 215.)

Az alábbiakban Darth Vader nagyúr karakteréről lesz szó, mégpedig szigorúan róla. Eszerint a karakter élete akkor kezdődik, amikor átáll a Sötét Oldalra, és a Jedi visszatér végén ér véget, amikor Lord Vader leveszi a maszkját.

Ezen talán sokan megdöbbennek: Anakin akkor tért vissza, amikor ledobta Palpatine-t a Halálcsillag légaknájába. Szerintünk nem így van. Vader még Vaderként végzett Palpatine-nal, a transzformáció csak akkor történt meg, amikor Vader úgy döntött, hogy feladja, azaz leveszi a maszkot. Ne feledjük azonban, hogy a Jedi könyvváltozata szerint utána akart ugrani mesterének. Ez azonban még nem jelenti Anakin visszatértét. Az Uralkodó halála a Birodalom végét jelentette, ezt Vader jól tudta, mint ahogy azt is, hogy ha ez bekövetkezik,  neki ebben a világban nincs jövője. Tudja, hogy a halála elkerülhetetlen, de még nem döntött úgy, hogy leszámol vaderi létével.

VADER ÉS KORA

Függetlennek lenni, a keveseknél is kevesebbek dolga: - ez az erősek előjoga. Aki pedig megkísérli, ha a legnagyobb joggal is, anélkül azonban, hogy megkísérelnie kellene, ezzel tanúsítja, hogy valószínűleg nem csupán erős, hanem a féktelenségig vakmerő is. Labirintusba indul, ezerszeresére szaporítja azokat a veszedelmeket, melyeket az élet már amúgy is magával hoz; melyek közt nem a legcsekélyebb, hogy senki látó szemei nem látják, hogyan és hol veszít utat, magányosodik el, s marcangolja szét apránként a lelkiismeret valamilyen barlanglakó Minotaurusza. Ha pedig tönkremegy, oly távol történik ez az emberek által érthetőtől, hogy már sem érzéssel, sem együttérzéssel nem követik: - s nincs többé visszaút! az emberek részvétéhez sincs többé visszaút!

(Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon. 29.)

Körülbelül a Jedik elleni irtóhadjárat kezdetétől a Birodalom bukásáig és a második Halálcsillag pusztulásáig terjedő időszakot tekinthetjük annak a korszaknak, melynek egyik legmeghatározóbb alakja Lord Vader volt.

Ha Vaderre mint történelmi személyiségre gondolunk, akkor leginkább a hadszíntereken zajló események résztvevőjeként láthatjuk őt. Sok ellenkező vélemény (pl. a legtöbb fanfiction) ellenére nincsen semmiféle komolyabb bizonyíték arra, hogy Vader komolyabban részt vett volna a politikai diplomácia csatározásiban, az események tárgyalásos útján való alakításában. Azt már inkább feltételezhetjük, hogy az intrika segítségével mozgatott egyes történelmi szálakat  (ld. Black Sun Szindikátus), de ezek a kísérletek nem mondhatók igazán sikeresnek. Fájó szívvel ki kell jelentenünk: Lord Vader nem volt az intrikusok gyöngye, és igazi diplomatának sem tekinthető.

Vajon miért?

Először is, mind az intrika, mind a diplomácia megköveteli, hogy egyes partnereket megkülönbözetett viselkedésmóddal kezeljünk, más arcunkat mutassuk feléjük, mint azok felé, akikkel kapcsolatban más céljaink vannak. Mármost, bármilyen sokrétű egyéniség is Vader, nem mondható, hogy azokkal a hatalmasságokkal szemben, akikkel mindennapi munkája során érintkezett, bármiféle megkülönböztetett bánásmódot alkalmazott volna. Sőt, sok esetben kimutatta nyílt megvetését a politikai elit tagjai irányában, vagy épp a hadigépezet nem megfelelően gondolkozó tagjai irányában (Motti, Ozzel). Természetes, hogy az ember csak ahhoz "cserélgeti az arcait", ahhoz vesz fel különböző szerepeket, ahhoz alkalmazkodik, akit legalábbis valamilyen szinten partnernek tekint. Vadernek egyik legszembetűnőbb jellemzője azonban épp az, hogy képtelen arra, hogy partnernek tekintse azokat, akik nem az ő perspektívájából szemlélik a világot. S miután az ő perspektívája csaknem egyedi, így arra van kárhoztatva, hogy senkit se tekintsen együttműködésre alkalmasnak.

Az olyan ember, aki valami nagyra tör, mindenkit, akivel pályáján találkozik, vagy eszköznek tekint, vagy késleltetésnek vagy gátnak - olykor átmeneti pihenőhelynek. Az őrá jellemző magasan szabott jóság embertársai iránt egyedül akkor lehetséges, ha már a csúcsra ért és uralkodik. A türelmetlenség és annak tudata, hogy mindaddig komédiára van ítélve - mert még a háború is komédia, s mint minden eszköz, elrejti a célt -, minden érintkezést eltorzít számára: az ilyenfajta ember ismeri a magányt, s azt is, ami abban a legmérgezőbb.

(Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon. 273.)

Vannak Lucas által nem egészen elfogadott,  de hihetőnek tűnő források azonban, amelyek arról számolnak be, hogy Vadernek ideje és munkája nem kis részét személyes agendái kötötték le. Ilyen például a "Journal of the Whills" című rajongói regény, jobban mondva krónika.

http://www.thewhillsarchive.com/Low/Database/VolumeOne/
ChapsList.html

Ebben a műben Vadernek akadtak partnerei, de minden esetben szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy végig ő maradjon az irányító szerepben.

"A Nebula legénysége abban a pillanatban megszűnt létezni emlékezetében, ahogy elhagyta a hajót a dokkolóplatformon, amely a Gall holdjának legnagyobb birodalmi épületkomplexumába vezetett. Ketor kapitány elfogadható munkát végzett, Vader elégedett volt teljesítményével. De ő is senki marad, üres elméjű tiszt a birodalmi gépezetben, hű és kötelességtudó, messze azoktól a nagyszerű elméktől, akik után Vader folyton kutatott, s akikre oly ritkán talált.

Vader sok előnyt fedezett fel jelenlegi helyzetében - a hatalmat, a megerősítő félelmet, amely övezte, folyamatos tanulását és fejlődését a Sötét Oldal használatában - de el kellett ismernie, hogy a legnagyobb hátrány továbbra is az volt, hogy képtelen volt egyenértékű társakat találni. Ez a megállapítás nem tükrözött sem büszkeséget, sem hiúságot, pusztán a tényeket. Természetesen fölötte sötétlett az Uralkodó, a Sötét Oldal mestere, aki jó fél évszázada kezében tartotta a Galaxis leghatalmasabb elméit.

De a Sith Mesteren túl? Szinte senki. Egyesek egyenértékűnek vélték magukat vele, mint a hajdani Tarkin. Xixor, egy riválisa az udvarnál úgyszintén. S tudta, vannak még páran, akik így érzik. De Vader számára ők csak árnyak voltak, testetlen szellemek, akik rögtön eltűntek mihelyt nem voltak részei terveinek és céljainak. Nem voltak igazi riválisai, s ha Xixor fele olyan okos volna, mint amilyennek képzeli magát. erre már régen ráébredt volna. AZ Uralkodó és ő maga Sithek voltak, és e kötelék előtt, ezelőtt a tudás és hatalom előtt remegve hajolt meg az egész galaxis. 'Amikor eljön az időm, s letaszítom Palpatine-t a trónjáról, akkormegismeri a világegyetem a Sötét Oldal igazi természetét. Nem lesz többé intrika holmi császári udvarokban. Nem lesznek többé nevetséges technológiai vakvágányok, mint a Halálcsillag volt. A Sithek korszaka, melynek a Jedik uralma vetett véget sok évvel ezelőtt, ismét visszatér."

Ha Vader valódi történelmi szerepét akarjuk meghatározni, akkor elsősorban harcosként gondolunk rá. Más jellemzői, mint például az Erővel való kapcsolata, önfegyelme, aszkézise azonban a főpap típusát is eszünkbe juttatja. Vader félig hadvezér, félig főpap. Bár köztudott, hogy a Jedi-mitológia motívumait Lucas a keleti kultúrkörből merítette, Vaderben mégis sok van a régi keresztény Európa harcos lovag-szerzeteseinek alakjából.

VADER PERSPEKTÍVÁJA

"A galaxisban, melyet lassan elnyeltek a sötétég erői és vágyai, kevesektől rettegtek annyira, mint a Sötét Nagyuraktól. Igazából nem voltak a Sith rend tagjai, mégis rejtélyes erőkkel bírtak, melyek - akárcsak az Erő - már-már a mágia határait súrolták, s szintúgy a Jedik ellenségei voltak, amikor a dicső  testület még a Köztársaság békéje felett őrködött. Egyesek önállóan, mások együttesen szövetkeztek Palpatine-nal, hatalmas armadákat, éles elméket vagy intrikus hatalmakat sorakoztatva fel mögötte, s így minden lehetséges másképp gondolkodót idejekorán felderítve. Feladatukkal csaknem készen voltak: a galaxis majdnem teljesen a Sötét Oldal kezén volt, s nagyon kevesen maradtak, akik megállíthatták hataloméhes  törekvéseiket, s megakadályozhatták, hogy teljességgel elszabaduljon a káosz. bár páran megpróbálták, de a Sötét Nagyurak, akik Palpatine jobbján álltak mindig módot találtak arra, hogy felülkerekedjenek ellenségeiken. S amikor ez megtörtént, az ellenség általában távozott az élők sorából." (The Journal of the Whills)

Mi járhat Vader fejében?  - bizonyára sokan szeretnék tudni a választ, holott valószínű hogy Vader vagy csak nagyon kevesekkel, vagy senkivel sem vitatja meg a világ dolgait. Vader szándékosan kitér minden megnyilatkozás, minden megismerési kísérlet elől, és ez érthető is, hiszen a hatalom azon szintjén, ahol ő helyezkedik el, nincs helye szövetségesnek vagy bizalmasoknak. Ugyanakkor Vader azt sem teheti meg, hogy teljes mértékig félrevezesse azokat, akikkel dolga akad, hiszen így egyik legerősebb fegyverétől esne el: a manipulációtól. Amit Vader nem fegyver vagy fenyegetés útján ér el, azt manipulációval teszi, ez pedig nem hazugságot jelent, hanem azt, hogy a világ egy általa módosított, neki megfelelő változatát tárja azok elé, akiket irányítani óhajt.

Egyes emberek iránti érzései - már ha vannak ilyenek - általában egészen nyilvánvalóak. Ha valaki nem tetszik neki, az illető e tényről azonnal tudomást szerez (általában igen kellemetlen módokon). Ha valaki felkelti érdeklődését, akkor egy percig sem habozik, rögtön a nyomába ered és nem áll míg meg nem kaparintja a kiszemelt áldozatot.

Vadert valószínűleg lehetetlen meggyőzni bármiről is. Ez már csak azért is biztosan így van, mert nincs is senki aki olyan viszonyban lenne vele, hogy ezt merészelje megkísérelni - persze az Császárt kivéve, ő ellenben nem meggyőz, hanem parancsot ad, Vadernek különösen. De tegyük fel, hogy lenne valaki, akivel Lord Vader hajlandó érdemben kommunikálni, valaki hozzá hasonló. Nagyon valószínű, hogy még ez a személy is tehetetlenül állna Vader eltökéltsége előtt bizonyos ügyekben. Sőt, Vader nem is veszi jó néven, ha valaki megpróbálja meggyőzni valamiről (ld. Ozzel admirális.)

Nos, sokan vannak, akik nem kedvelik Lord Vadert, és ők (és néha azok is, akiknek imponál) szeretnek rámutatni a Nagyúr egyik kényelmetlen személyiségi jegyére: Vader megszállott. Lehet ezt vulgarizálni is, természetesen, az emberek szívesen fogalmaznak így: "rögeszmés, őrült, közveszélyes, nem beszámítható". A teljesség kedvéért megemlítem, Linda Lyons érdekes tanulmányt írt Lord Vader idegrendszerével kapcsolatban, s kitér arra is, hogy e személyiségi jegynek idegrendszeri okai is lehetnek.

http://www.fan-fiction.de/frame2.htm

 Lyons Vader testi fogyatékosságainak nagy részét agykárosodásra vezeti vissza, és rámutat arra, hogy az ilyen sérülések vezethetnek rögeszmés tünetekhez. Természetesen ez sem kizárt, bár valószínűbb, hogy a "rögeszmés" tünetek a Nagyúr viselkedésében inkább abból erednek, hogy tetteinek összefüggéseit nem fedi fel környezete előtt. Ez vezethet továbbá állítólagos "szeszélyességéhez" is. Azt hiszem, hogy Vader közvetlen beosztottjainak gyorsan hozzá kellett edződniük a számukra érthetetlen cselekvéssorokhoz. Csak a példa kedvéért nézzük végig a Birodalom visszavág eseményeit  Vader környezete szempontjából:

- Megsemmisül a Halálcsillag, Lord Vader csaknem odavész, a dolognak mégsem tulajdonít nagyobb jelentőséget. A lázadók láthatóan erőre kaptak, jelentős győzelmet arattak, mégis úgy tűnik, Vadert az egész Szövetségnél jobban érdekli egyetlen lázadó pilóta, Luke Skywalker. (Ez a tény köztudott lehetett, mivel a TESB elején Vader külön hangsúlyozza: ott van Skywalker.)

- A Hothra kiküldött szonda adatai szólhatnak akár egyszerű csempészkolóniáról is. Vader mégis az első pillantásra kiböki: ez az a hely, amit keresnek, itt van a lázadók fészke.

- A hothi offenzíva után a lázadók megmaradt erői elmenekülnek. Mégis, a birodalmi flotta, az új zászlóshajóval, az Executorral egyetemben továbbra is a Hoth-rendszerben vesztegel, egyetlen hajó nyomában. Piett admirális, aki időközben - nem épp saját elhatározásából - átvette a parancsnokságot, bizonyára úgy vélheti: ez a tett már az árulás határát súrolja. És lám, a Császár kapcsolatba lép Vaderrel és láthatólag nem okoznak neki bosszúságot a Nagyúr különös döntései.

- Bár rendelkezésére áll a birodalmi flotta, Vader mégis a birodalomszerte gyűlölt és megvetett fejvadászokat bízza meg, hogy kerítsék elő a Millenium Falcont. (Ez annál is inkább meglepő, mivel a birodalmi elit, és így Vader is köztudottan rasszista, a fejvadászok pedig többségükben a Galaxis különböző szögleteiből szalasztott idegenek.)

- Míg a lázadó flotta szétszóródik, hogy csak később gyűljön össze a megbeszélt pontnál, a flotta az immár hiperűrben járó Millenium Falcon utolsó valószínűsíthető pályái mentén szóródik szét. Az Executor hamarosan a jelentéktelen bányászkolónia, a Bespin felé veszi az útját.

- Bár Vader általában az egyszerűbb megoldások híve, a Millenium Falcon Bespinre érkező gyanútlan utasait mégis meglehetősen színpadias vacsorajelenet keretében fogadja. (Vajon mi járhatott Vader fejében, amikor utasította Lando Calrissiant, hogy hívja meg "vacsorázni" barátait? Egy osztag rohamosztagos ugyanúgy megtette volna. Itt valószínűleg megint csak arról van szó, hogy ha Vader érdekesnek talál valakit, akkor e személy körül a világ "elszürkül" a Nagyúr szemében, kizárólag a zsákmány köti le figyelmét. Lehet, hogy az "ünnepélyes" elfogással áldozatai számára  is világossá akarta tenni, hogy mennyire fontosnak tartja a helyzetet. Lovagi gesztus, amely, ha menekvést nem is, az illő tiszteletet megadja a legyőzött ellenfélnek.)

- Vader megkínozza áldozatait, de nem tesz fel nekik kérdéseket. Mégis, az egész folyamat láthatólag minden érdeklődését leköti. Majd felkelti figyelmét a kolónia fagyasztóberendezése, és az a bizarr ötlete támad, hogy a gépezetet a foglyok szállításnak megkönnyítésére vegyék igénybe. A fejvadász Boba Fett-tel kötött alkuhoz tartja magát, Lando Calrissiannek tett ígéretét, mely szerint nem tart igényt Leiára és Chewbaccára, megszegi.

- Mindezek után egyedül száll szembe a lázadó Skywalkerrel, bár rendelkezésére áll pár ezer rohamosztagos. Kettejük küzdelme közben bizonyára tudomására jut a Felhővárosban kialakult káosz, de nem tulajdonít neki jelentőséget, nem igyekszik visszanyerni az irányítást a kialakult helyzet felett.

- A titokzatos kimenetelű párbaj után - mit sem törődve azzal, hogy a Felhőváros tulajdonképpen fellázadt a birodalmi megszállás ellen - visszatér az Executorra, és a Millenium Falcon nyomába ered . Láthatólag Piett admirális kapta a kellemetlen feladatot, hogy gondoskodjon a Millenium Falcon menekülési útjának elvágásáról. Mikor  ez kudarcnak bizonyul, Piett teljes joggal várja, hogy a láthatatlan ujjak megszorítsák légzőcsövét, azonban nem történik semmi ilyesmi. Vader látható csalódottsággal bámul az eltűnő Falcon után, majd szó nélkül kivonul az Executor hídjáról.

Ha mindezeket a birodalmi katona (pl. Piett) szemszögéből nézzük, akkor az egész teljesen összeegyeztethetetlen a logikusan elvárható lépésekkel. Ráadásul Vader nem csinál titkot belőle, hogy az egész egyetlen zsákmányról szól: Skywalkerről. Azt azonban nyugodtan kizárhatjuk, hogy ennél többet is mondott volna, azaz a helyzet még így is érthetetlen marad. Mi marad meg ebből: természetesen a rögeszme és beteges megszállottság képzete. Nem kizárt, hogy a birodalmi flotta nem egy magas rangú tisztje szabadjára engedett közveszélyes őrültet lát Vaderben.

Mi lehet az oka annak, hogy Vader ennyire más perspektívában látja a világot? Talán a válasz nem esik messze attól, amit Linda Lyons adott cikkében. Nem kizárt, hogy a Nagyúr lelkiállapotát nagy mértékben a fizikai állapota határozza meg.  Nagyon keveset tudunk a balesetről, amelyben Darth Vader fizikailag azzá vált, ami most. Jelen állapotában nyilvánvalóan távolabb került az "ember" fogalmától, hiszen a SW-források többnyire megegyeznek abban, hogy Lord Vader nem tekinthető maradéktalanul embernek. A baleset azonban nemcsak emberségének egy részétől fosztotta meg, hanem nagyrészt attól is, amit hagyományos értelemben életnek nevezünk. A Nagyúrnak a biológia és az élet törvényei értelmében nem volna szabad élnie. Nem tekinthető tehát a szokásos értelemben élőlénynek, és valószínű, hogy ő sem tekinti annak magát. Az ő létmódja egyedi, félúton az organikus szövet és a halott anyag között, annak mégis tökéletes egységében.

A testében történt változások döntő módon befolyásolták a Nagyúr értékrendjét. Ennek egyik legszembetűnőbb jegye az, ahogyan megszabadul azoktól, akik nem feleltek meg elvárásainak. Ő ugyanis már nem mint gyarló ember létezik, hanem mint egyetlen célra kifejlesztett tökéletes gépezet - s környezetétől sem vár el kevesebbet. Számára nem az élet számít, hanem a megfelelő funkcionálás, tisztjeit nem dühében gyilkolja - ahogy azt egy Sith lovagtól elvárnánk -, hanem pusztán a hatékonyságot károsító faktorokat kiküszöbölendő. Nem várhatjuk Vadertől, hogy az őt átformáló élmények után úgy gondolkodjon, ahogyan mi. Aki olyan szörnyűségeken megy keresztül, mint ő, óhatatlanul hasonul a világ általa megtapasztalt szörnyű formájához - különben nem tudná feldolgozni a történteket, s elvesztené az eszét.

Aki szörnyetegekkel harcol, ügyeljen, nehogy közben szörnyeteggé váljék. És ha sokáig pillantasz a mélységbe, a mélység is beléd pillant."

(Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon. 146.)

VADER ÉS A GÉP

Általában negatív vonásként fogjuk fel a gépi létmódot. Ugyanakkor a gépi tökéletesség az emberiség régi álma. A létezés első formája az organikus, a természetes. A kezdeti időkben az ember is természeti volt, és csak a természeti világ létezett körülötte, Minden egynemű, egy rendszer része volt. Ez volt a létezés tézise. Az ember aztán értelmes fajjá vált, és változtatni kezdett a természet törvényein: megfordított, megakadályozott folyamatokat, megváltoztatta a fejlődés irányát, helyenként egyenesen szembefordult a természeti folyamatokkal. Kialakult a technológia, a természet antitézise.

A két folyamat szintézise a természeti és a technikai összeolvasztása. Ijesztő rémálom, ugyanakkor vágyálom is. Ez a szintézis, aminek eredménye az egészen új, szintetikus létforma, amelyben még élőlények vagyunk, de rendelkezünk a gépiség minden kívánatos tulajdonságával, a tökéletességgel, a pontossággal, a fegyelemmel.

Ami megfoszt minket az embertől, az egyben meg is ajándékozza a technika erősségeivel. Vader nem tud úgy lélegezni, mint egy normális ember, de fizikai ereje mindenkiét meghaladja. Nem létesíthet kapcsolatokat, viszont nincs is semmi, ami elvonja figyelmét céljairól. Magányos, épp ezért befolyásolhatatlan.

Vadernek tulajdonképpen nincsen arca. Emberi arca Anakin Skywalkernek volt, Vader fizikai külsejét is hátrahagyta a múltjával együtt. Jelenlegi megjelenése azonban jól szolgálja céljait. Maszkja minden élettelensége ellenére is kifejező, ijesztő de esztétikus, vonzó, de tiszteletet is parancsol. Elrejt minden gyengeséget és csak az erőt sugározza. Vader maszkja pontosan annyit árul el, amennyit Vader maga is elárulna magáról. A rejtőzködés hiúságának álarca, amely épp arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen keveset enged át abból, ami a maszk mögött rejtőzik. A Nagyúr azonosul a fémarccal, mely a személyiség átalakulásának, az újjászületésnek, az új testben való feltámadásnak is jelképe. Kifejezi ugyanakkor a hatalmat, és azt, hogy a maszk viselőjével szemben nem árt, ha óvatosan viselkedik az ember.

Minden, ami mély, szívesen ölt maszkot; a legmélyebb dolgok egyenesen gyűlöletet táplálnak a képek és hasonlatok iránt. Nem lehet, hogy az ellentét éppen a legmegfelelőbb álöltözet, hogy egy isten szemérmessége abban közlekedjék? Kérdezésre méltó kérdés: különös volna, ha valamely misztikus nem merészkedett volna már magában hasonló kérdésre. Akadnak olyan gyengéd történések, hogy jól teszi az ember, ha valami durvasággal borítja le és teszi felismerhetetlenné őket; vannak a szeretetnek s valamiféle kicsapongó nagylelkűségnek olyan cselekedetei, amely után mi sem tanácsosabb, mint botot ragadni, s a szemtanúkat végignáspángolni: így ködösíteni el emlékezetüket. Van, aki ahhoz is ért, hogy a saját emlékezetét ködösítse el és bántalmazza, hogy legalább ezen az egyetlen beavatott társon bosszulja meg magát - a szemérem találékony. Nem a legádázabb dolgok azok, amelyeket a legádázabban szégyellünk: nemcsak álnokság rejtőzik a maszk mögött, - ugyanannyi jóság is van ebben a fondorlatban. Jól el tudnám gondolni, amint egy olyan ember, akinek valami drága és sebezhető rejtenivalója van, durván és otrombán, mint egy zöldes, ódon, nehézveretű boroshordó gördül végig az életen: szemérmességének kifinomultsága akarja így. Akinek szemérmessége mélységet rejt, annak sorsa és finom döntései olyan utakon járnak, ahová csak kevesek jutnak el, s amelyek méglétéről a hozzá legközelebb állóknak s a legmeghittebb bizalmasoknak sem szabad tudniok: életének veszélyeztetettsége elrejtőzik szemeik elől, újrahódított életbiztonsága ugyancsak. A rejtőzködő, aki a beszédet ösztönösen is a hallgatásra és elhallgatásra használja, és kimeríthetetlen a közlés előli kibúvókban, akarja és segíti, hogy barátainak szívében és elméjében egy maszk járjon őhelyette; s ha ezt mégsem akarja, szemei egy napon arra fognak nyílni, hogy ott mégiscsak egy maszkja él, - s hogy ez így van jól. Minden mély szellemnek szüksége van maszkra: sőt minden mély szellem köré szakadatlanul egy maszk nő, minden szava, minden lépése, minden életjele szüntelenül hamis, tudniillik lapos értelmezésének köszönhetően.-

(Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon. 40.)

VADER ÉS A GONOSZSÁG

"…Ez a világ, amelyhez közünk van, amelyben félnünk ész szeretnünk adatott, a kifinomult parancsolásnak és kifinomult engedelmeskedésnek e csaknem láthatatlan, hallhatatlan világa, e minden tekintetben "csaknem"-világ, ága-bogas, kétes, tüskés, szelíd: igen, jól hárítja el a suta nézőket s a bizalmaskodó kíváncsiságot! Kötelességek szigorú hálójába és ingébe  vagyunk belefonva, s ebből nincs kiút, - éppen ebben vagyunk a "kötelesség emberei", még mi is! Olykor, valóban, táncot is járunk "láncainkban" s "kardjaink" közt; még gyakrabban, ez is igaz, fogainkat csikorgatjuk nyomása alatt, s elfog a türelmetlenség sorsunk megannyi titkos keménységén. De tehetjük, amit csak akarunk: a bambák és a látszat azt mondják ránk: "ezek kötelesség nélküli emberek" - a bambák és a látszat mindig ellenünk szólnak!"

(Friedrich Nietzsche: Túl jón és rosszon 226.)

Darth Vader egyik legszembeötlőbb tulajdonsága - sokak szerint - a gonoszság. Kétségtelen, hogy nem sok emberbaráti tettét sorolhatnánk fel, s az is biztos, hogy nagyon sokakat gyötört meg, tett szerencsétlenné, nem is beszélve azokról az igen számos ezrekről, akik őmiatta pusztultak el. Az sem vitatható, hogy Vader tisztában volt azzal, hogy tettei igen fájdalmasak a többi élőlényre nézve. Fölösleges tehát mentegetnünk őt, a "jót" keresni benne, ahogy a fia tette. Megpróbálhatjuk ellenben megválaszolni a kérdést, hogy miért tette, amit tett, és miért oly módon tette, ahogy tette.

Amikor Anakin Skywalkerből a Sötét Lord lett, a régi köztársaág épp végnapjait élte. Virágzott a korrupció, sötét erők gyülekeztek a láthatáron, és a régi hatalmas rend kezdett hatalmas káosszá válni. Meglehet, hogy elérkezett a pillanat, mikor a fiatal jedi meghasonlott az értékrenddel, amit a haldokló társadalmi rend képviselt, és a fő rendfenntartó szervvel is, a Jedi Tanáccsal. Hogy mi volt a kiváltó ok, azt nem tudjuk, de valószínű, hogy a leendő Nagyúr egy új rendet keresett - amit aztán Palpatine ígéreteiben vélt megtalálni. Nem kizárt, hogy azon a ponton Vader ténylegesen hitt abban, hogy a birodalom létrejötte a galaxis rendjét és jólétét szolgálja majd.

Ezért is próbálkozott később azzal, hogy - mintegy válaszul a szemében gyűlöletes jedi rendre - visszaállítsa a Sitheket hajdani szerepükbe, s átadja nekik a galaxis feletti felügyeletet.

Az elkövetkező események, amelyek a balesethez és Vader transzformációjához vezettek, aztán mintegy beleégették a lovag agyába az egyetlen célt, ami életben tartotta: az őáltala elképzelt rend szerint visszaállítani a történelmet a normális - általa normálisnak ítélt - kerékvágányba. Vadert a gépek önmagában nem tartották volna életben sokáig - a fennmaradáshoz óriási akarat kellett, az akarathoz pedig cél, ami ezt az akaratot fűti, s ez a cél olyan erős volt, olyan ellentmondást nem ismerő, hogy már rögeszmének volt mondható, s semmiféle eszközt nem szégyellt, semmiféle érdeket vagy elvet nem vett figyelembe.

Vader, a maga eltorzult, kicsavart módján a világ megjobbításáért dolgozott, mely egyben egyet jelentett az ő uralmával. A császár ígéreteiből gyorsan kiábrándult, s attól fogva mestere csak újabb akadályt jelentett, melyet előbb-utóbb el kell távolítania, ha el akarja érni célját.

Vader számára az élet egyet jelentett  a céllal, a cél pedig a hatalommal. Ebben az egyenletben jónak és rosszan megváltozik az értéke. Jó az, ami a célt szolgálja, rossz az, ami a cél ellen dolgozik. Vader számára megszűnt a "jó", amikor balesetébe elveszítette hajdani énjét: az értékek átértékelődtek. Rosszon és jón "túlra" került, nem tudta többé egyéni mércével nézni a világ eseményeit, kizárólag valami megalomán, torzan felnagyított skálán, mit ahogyan ő is aránytalanul "nagy", az észszerűhöz képest túlontúl hatalmas karakterré vált környezete számára.

Vader gonoszsága - azaz azok a szörnyű tettek, amelyek mindennapjait jellemzik - tulajdonképpen csak az általa jónak vélt cél eszközei - azaz ő nem a gonoszság szándékával teszi mindezt, csupán közömbösen viselkedik a tény iránt, hogy ahogy eljár, az a többség szemében semmivel sem igazolható. Tény, hogy Vader sokszor cselekszik dühből - s ez a Sötét Oldal logikájával magyarázható, hiszen a világ jelenlegi állapota miatti düh sarkallja a lovagot minél inkább a világ megváltoztatása felé. A gonosz dolgok Vader szemében tehát - ijesztő módon a "jó" közvetett eszközeivé válnak.

"…már maga az a tanítás is, miszerint "jó" és "rossz" ösztönök kölcsönösen feltételezik egymást, mint kifinomult immoralitás a még erőteljes és elszánt lelkiismeretet szorongással és csömörrel tölti el, - hát még minden jó ösztön levezethetőségének tana a rosszakból. Feltéve azonban, hogy valaki olyan affektusokat, amilyenek a gyűlölet, az irigység , bírvágy, uralomvágy, az életet feltételező affektusokhoz sorolja, mint olyan valamit, aminek az élet össz-háztartásában alapvetően és lényeghez tartozóan jelen kell lennie, következésképpen még fokozni is kell őket, már ha az életet még fokozni kell, - az úgy megszenvedi ítéletének ezt a beállítottságát, akárcsak egy tengeribetegséget. És ez a hipotézis még távolról sem a legkínosabb és legidegenebb a veszedelmes megismerések e roppant, szinte még új birodalmában: s valóban akad még vagy száz jó ok, hogy mindenki távol tartsa magát tőle, aki - tudja! Másfelől: ha már egyszer hajónkkal idáig vetődtünk, nosza! most szorítani keményen össze a fogakat! szemeket tágra nyitni! kezünk szilárdan a kormányon! - nyílegyenesen hajózunk a morálon túlra, talán agyonnyomjuk, talán szétmorzsoljuk közben saját moralitásunk maradványait, miközben arrafelé suhanunk és merészkedünk, - de hát mi múlik rajtunk! Soha sem nyílt még vakmerő utazók és kalandorok előtt a belátásoknak ennél mélyebb világa…"